Letölthető anyagok

1. UNESCO Egyezmény a szellemi kulturális örökség megőrzéséről
(EFI Communicationes 18. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 2006.)

A 2003-ban életbe lépő UNESCO egyezményt Magyarország 2006 tavaszán ratifikálta. A magyar jogrendbe kihirdető törvényként beépülő dokumentum eredetileg a Kulturális és a Magyar Közlönyben is megjelent. Az itt olvasható füzetet magyar és angol nyelvű bevezető kíséri. Ezután megtalálható a törvény teljes szövege, mely magában foglalja az angol nyelvű UNESCO egyezményt, annak hivatalos magyar fordítását és a hatályba lépéssel kapcsolatos paragrafusokat.

Megtekint
2. Szellemi kulturális örökség – a megőrzés útjai. A pécsi nemzetközi konferencia előadásaiból. 2007. szeptember 17–20.

(Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 2008.)

A konferencia előadásainak válogatott anyagát tartalmazza a kiadvány, amelyben magyar és angol nyelvű tanulmányok vagy azok összefoglalói olvashatók. A szövegek felvázolják a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény fő célkitűzéseit és a konferencián képviselt néhány részes állam által addig megtett lépéseket, jól bevált gyakorlatokat és a megvalósítással kapcsolatos további terveket. A szellemi kulturális örökség megőrzése érdekében aktívan működő települések polgármestereinek beszámolói is olvashatók a kötetben, „A Városok Közötti Együttműködési Hálózat a Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséért Chartájá“-val együtt.

Megtekint
3. Erdősi Péter–Sonkoly Gábor: A kultúra melankóliája. A kulturális örökség fogalmának megjelenése

(Valóság 2005/6. 73–90.)

A tanulmány abból indul ki, hogy mit fed le a „kulturális örökség”. A tanulmány a kulturális örökség fogalomtörténetét vázolja fel,amelynek nehézségét kortárs és ebből adódóan állandóan változó jellege adja. A szerzők bemutatják a kulturális örökség sikerének okait, a tudományos intézményesülés folyamatát. Külön kitér az örökségfogalom közép-európai és magyarországi alakulására, értelmezésének sajátosságaira.

Megtekint
4. Fejős Zoltán: Néprajz, antropológia – kulturális örökség és az emlékezet kategóriái

(Iskolakultúra 2005/3. 41–48.)

A tanulmány bemutatja, hogy a néprajz/antropológia tudományának jellemző felfogásmódja, kutatási módszerei, irányai milyen hatással voltak az eredetileg műemlékekben gondolkodó kulturális örökség-kép alakulására, bővülésére a megfoghatatlan kulturális örökség fogalom irányában. A szerző felhívja a figyelmet a örökség tartalmának változékony, élő voltára, a kultúra ilyen jelenségeinek hagyományos alakjában is folyamatosan újraalkotott létezésre. Kitér a kulturális tulajdon és a kulturális reprezentáció kérdésére, vagyis az örökség nemzeti önmeghatározásban játszott szerepére, s ezzel összefüggésben a kulturális örökség védelmének, rögzítésének, anyagi formába való átültetésének a muzeológiát érintő kérdéseire is.

Megtekint
5. Paládi-Kovács Attila: A nemzeti kulturális örökség fogalma, tárgya. Örökség, hagyomány, néprajz

(Honismeret 2004/2.)

A tanulmány áttekintést ad az örökségvédelem mai képének kialakulásáról és az ezt megelőző néprajzi irányzatokról. A cikk rámutat az élet legtöbb területét átszövő fogalom megközelítésének változatos voltára. A szerző bemutatja, milyen szerepet tölt be a néprajz a kulturális örökség megőrzésében, továbbá hogy napjainkban mely intézmények hivatottak ezen célokat megvalósítani.

Megtekint
6. Sonkoly Gábor: A kulturális örökség fogalmának értelmezési és alkalmazási szintjei

(Regio 2000/4. 58–59.)

Az örökség fogalmának hosszú történeti alakulását és jelentésének bővülését mutatja be a tanulmány. Elemzi és példákkal támasztja alá a kulturális örökség különböző szintjeinek jellemzőit: külön tárgyalja a francia klasszikus példa alapján kialakult nemzeti kulturális örökséget, a különböző intézményeken és programokon keresztül megnyilvánuló európai örökséget, a nemzetek önreprezentációját is kifejező világörökséget, valamint a helyi kulturális örökséget. Felveti azt a fontos kérdést is, hogy a helyi örökség világörökség részévé válásának milyen hatásai (kedvező és/vagy kedvezőtlen) lehetnek az adott közösség életére, a helyi örökség további értelmezésére, esetleges átalakulására.

Megtekint
7. Ajánlások a hagyományos kultúra és a folklór védelmére (UNESCO Közgyűlés, 1989)

(EFI Communicationes 1. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 1989.)

Ez az UNESCO dokumentum hosszas szakértői egyeztetés után született meg a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény előzményeként. A Világörökség egyezmény (1972) elfogadása után már egy évvel felmerült az igény a szellemi örökség védelmének jogi szabályozására, az ezzel kapcsolatos nemzetközi normák kidolgozására. Az 1989-ben megtartott UNESCO Közgyűlésen fogadták el a kiadványban megjelent alapelveket, egyelőre ajánlások formájában. Ennek eredményeként meghatározták a szellemi javak (akkor még folklór terminust használva) fogalmát, a konzerválás és megőrzés módjait, a folklór közvetítésének lehetséges formáit, csatornáit, intézményeit, a folklór védelméhez szükséges hatósági és jogi eszközöket, valamint a nemzetközi együttműködés szükségességét.

Megtekint
8. Verebélyi Kincső: A folklór jogi védelme

(EFI Communicationes 4. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 1992.)

A szerző felveti a folklór, más szóval a szellemi örökség jogi védelmének hiányosságait. Bevezetőjében áttekintést nyújt e problémakör nemzetközi történetéről, az addig tett intézkedésekről, törvényalkotásokról. Mindezek azonban a szerző szerint nem oldották meg a nemzetközi és magyar jogi szabályozás kérdését. A tanulmány végigveszi a folklór jogi védelmének lehetséges tematikáját, irányait. Végezetül megvizsgálja a hazai törvényszövegek tartalmát a folklórral kapcsolatos szavak előfordulása tekintetében, majd javaslatot tesz a folklór önálló jogi védelmének szakmai előkészítésére.

Megtekint
9. Irányelvek az „élő emberi értékek” rendszerének alapításához (UNESCO Közgyűlés, 1993.)

(EFI Communicationes 5. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 1993.)

A kiadvány az UNESCO közgyűlésen meghatározott irányelveket tartalmazza, mely később felhívás formájában is eljutott a tagországok illetékes minisztereihez: a közgyűlés határozatának értelmében minden országban alapítsák meg a „Living Human Treasure” (élő emberi értékek) díját, és alakítsák ki a díjazásnak, pénzügyi támogatásnak és a megbecsülésnek a rendszerét.

Egy-egy ilyen rendszer már jó néhány éve működik Franciaországban, Japánban, a Fülöp-szigeteken, a Koreai Köztársaságban, Romániában és Thaiföldön. Lényegében hazánkban a Népművészet Mestere elnevezésű kitüntetést már az ötvenes évektől az UNESCO által később meghatározott elvek szerint a hagyományos kultúra és folklór kiemelkedő képviselőinek és mestereinek adományozzák, amely nagymértékben hozzájárult bizonyos hagyományos mesterségek fennmaradásához és a népi díszítőművészetek, a néptánc és a népzene egyes értékes elemeinek megőrzéséhez.

Az elismerés rendszerének kialakításához egységes szempontokat, illetve a már létező gyakorlatokat tartalmazza a kiadványban olvasható UNESCO dokumentum.

Megtekint
10. Anna-Leena Siikala: Etnikus hagyományok és átalakuló társadalmak

(EFI Communicationes 6. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 1998.)

Az 1998-ban rendezett UNESCO konferencián a finn előadótól elhangzott előadás a hagyomány és modernitás, a lokalitás, a globalizáció és identitásformálás, valamint a tradíció és az identitás megalkotása témaköröket járja körül.

A szerző végigvezeti az olvasót azon a logikai gondolatsoron, hogy a modernizációs és globalizációs változások folyamata mellett a különböző módon szerveződő közösségek (a lokális közösségek mellett az egyre nagyobb mértékben kialakuló szétszórt vagy összetett identitással rendelkező kiszakadt, szórványban élő csoportok, újonnan szerveződő közösségek is) megpróbálják megteremteni, tudatosan összerakni saját identitásukat, a múlt és a hagyományok felhasználásával, és egyben azok megalkotásával.

A szerző véleménye szerint a hagyományos kultúrák nem statikusak. A különböző kisebbségek és a társadalmilag, gazdaságilag és kulturálisan egymástól elválasztott csoportokból álló csendes többség életmódját és világszemléletét nem csak a közös „európai” vagy nemzeti szemlélet és viselkedési modell, hanem a helyi jelentőséggel bíró kulturális hagyományok egész sora formálja.

Megtekint
11. Cselekvési terv a szellemi kulturális örökség megóvására és újjáélesztésére. (UNESCO Konferencia, 1999)

(EFI Communicationes 9. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 1999.)

Az 1999-ben Washingtonban rendezett „A hagyományos kultúra és a folklór megőrzésére tett 1989-es Javaslat globális értékelése: Helyi megerősítés és nemzetközi együttműködés” című konferencia alkalmából készült el a kiadványban olvasható cselekvési terv, amely részletes programot vázol fel a tagállamok és az UNESCO számára egyaránt, hogy milyen jogi, adminisztratív, szervezeti lépéseket tegyenek a szellemi örökség elismertetése, valamint a megőrzés terén.

Megtekint
12. Keszei András: A megfoghatatlan nyomában

(EFI Communicationes 16. Csonka-Takács Eszter /szerk./ Európai Folklór Intézet. Budapest, 2003.)

A nem anyagi természetű (azaz a „szellemi”) örökség arra érdemesnek talált „mesterművei” 2001-től minden második évben felkerülhettek az UNESCO szellemi örökség listájára (Masterpieces of the Oral and Intangible Heritage of Humanity). Az első, 19 tételből álló listát 2001 májusában hozták nyilvánosságra. Ezután még kétszer hirdették ki a lista tagjait. A szerző a 2001-ben kialakult 19 tételből álló lista tartalmát elemzi tanulmányában. Kontinensenként bemutatja a listán szereplő elemeket, ezáltal azt, hogy a kulturális, társadalmi, történelmi különbségek hogyan határozzák meg az egyes jelöléseket, azaz hol mit szeretnének azzal reprezentálni, milyen eltérő örökség hagyománnyal rendelkeznek a különböző kulturális régiók. A szerző mindvégig annak a kérdésnek a mentén végzi elemzését, vajon helyesen mérték-e fel az UNESCO szakértői a szellemi örökség és a neki tulajdonított szerep jelentőségét?

Megtekint
13. Világörökség Egyezmény

1985. évi 21. törvényerejű rendelet a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetéséről.

1972-ben született meg az ezidáig legjelentősebb eszköz földünk egyetemes természeti és kulturális értékeinek megőrzésére: az UNESCO Világörökség Egyezménye. Az Egyezmény olyan egyedülálló jogi eszköz, amely globális felelősségvállalást tesz lehetővé a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért.

Megtekint
14. György Péter – Kiss Barbara – Monok István (szerk.): Kulturális örökség és társadalmi képzelet

Országos Széchenyi Könyvtár (et. al.) Budapest, 2005.

Ebben a kötetben a kulturális örökség és közvagyon értelmezésével kapcsolatos tanulmányokat olvashat az érdeklődő. Történész, irodalmár, szociológus, muzeológus, néprajzos, könyvtáros, levéltáros, zenetörténész, műemlékvédelemmel, építészettörténettel foglalkozó művészettörténész, filmtörténész, esztéta írásai sorakoznak egymás mellett. A szerkesztők azt remélik, hogy az eltérő megközelítések végül új összefüggésekre, eddig nem ismert problémákra világítanak rá. Nyilván mást lát és keres a levéltáros, a zenetörténész, az irodalmár és könyvtáros, ha örökségről beszél. Másként gondolkoznak azok, akik munkájuk napi gyakorlatában találkoznak az örökségvédelem kérdéseivel, és megint másként mindazok, akik az örökség fogalmának ki- és átalakulásával, társadalomtörténetével, illetve annak esztétikai következményeivel foglalkoznak.

Megtekint